Véget ért a Beregszászi Esperesi Kerület zarándoklata Máriapócsra. Az idén 23. alkalommal megtartott eseményen összesen 350 zarándok indult útnak. ( gyalogosan közel 200-an)
Legnagyobb részük gyalogosan tette meg a 62 km-es távot, de az éven lehetőség volt buszos utazás keretében is eljutni a kegyhelyre.
Idén Nyírmada fogadta a zarándokokat, az első nap végén vacsorát és szállást biztosítva az oda érkezőknek. A zarándoklatot Csirpák József atya szervezte és segítségére voltak a kerület papjai és a Szent Panteleimon Karitász is.
József atya, a zarándoklat szervezője arról számolt be, hogy az idei zarándoklat a gondviselés zarándoklata volt, hiszen mind a jó idő, mint a segítő szándékú emberek odaadása éreztette a résztvevőkkel, hogy nincsenek egyedül zarándok útjukon.
Az idei zarándoklat különlegességeként Szocska Ábel püspök kísérte a zarándokokat a zarándok útunk második napján, indulás előtt pedig rózsafűzér ajándékot kaptak azok, akik először vettek részt a gyalogos zarándoklaton. Az imafűzéreket a püspökatya megszentelte és személyesen gratulálva adta át a híveknek.
Máriapócsra érkezve folytatódott az imádság. Gyónási lehetőség, majd virrasztás következett. Vasárnap délelőtt a hívek közösen vettek részt a Szent Liturgián, melyen kerületünk papjai Szocska Ábel püspök vezetésével végezték a szertartást.
A hívek szempontjából szintén nagy jelentőségű volt a zarándoklat, hiszen amellett, hogy a békéért imádkoztak, a találkozás öröme is megérintette őket.
Az egyik résztvevő Sztojka Tímea arról nyilatkozott, hogy ebben a rózsafűzér imádkozása és a megérkezés öröme mellett az is nagy hatással volt a zarándokokra, hogy ki-ki újra láthatta más országba szakadt barátait, családtagjait ismerőseit. A jelen időszak nehézségei közepette jó volt újra szeretett személyekkel közösségben lenni.
A zarándoklat végeztével a hívek megerősödve tértek haza otthonaikba, erőt kapva a további imádságokhoz. Az imához a békéért, az imához a családtagokért, az imához az újbóli találkozásért. A zarándoklatunk költségeinek egy részét a Magyar Kormánytól kapott támogatásból fedeztük, melyet hálásan köszönünk.
ENG
The pilgrimage of the Deanery of Beregovo to Máriapócs has come to an end. A total of 350 pilgrims set out for the event, held for the 23rd time this year. Most (nearly 200) of them covered the 62 km distance on foot, but this year it was also possible to get to the shrine by bus.
This year, the town of Nyírmada welcomed the pilgrims, providing dinner and accommodation for those arriving at the end of the first day. The pilgrimage was organized by Father József Csirpák and was assisted by the priests of the deanery and by the Saint Panteleimon Caritas.
Father József, the organizer of the pilgrimage, reported that this year's pilgrimage was a pilgrimage of providence, as both the good weather and the dedication of people willing to help made the participants feel that they are not alone on their journey.
As a special feature of this year's pilgrimage, the bishop of the erparhy of Nyíregyháza Ábel Szocska accompanied the pilgrims on the second day of their pilgrimage, and those who took part in the walking pilgrimage for the first time received a rosary as a gift before departure. The prayer beads were consecrated by the bishop and personally congratulated and handed over to the faithful.
Arriving at Máriapócs, the prayer continued. There was an opportunity for confession, followed by a vigil. On Sunday morning, the faithful participated together in the Holy Liturgy, where the priests of our deanery performed the ceremony under the leadership of Bishop Ábel Szocska.
The pilgrimage was also of great importance for the faithful, since in addition to praying for peace, they were also touched by the joy of the meeting.
One of the participants, Tímea Stojka, stated that in addition to praying the rosary and the joy of arrival, the pilgrims were also able to see again their friends, family members and acquaintances who had to flee to other countries. Amidst the difficulties of the present period, it was good to be together with loved ones again.