Recenzió Gál Ferenc: A kereszténység mint vallás című könyvéről
A fundamentális teológia a kereszténység alapjaival foglalkozó tudományág, a kereszténység önértelmezésének kérdéseit igyekszik tisztázni. Ebben a témában írt könyvet GálFerenc professzor „A kereszténység mint vallás” címmel. E művében távolabbi nézőpontból, a kereszténység egészét vizsgálva veszi át a vallás alapvető jellemzőit, kitekintve annak a természetvallások vagy az Isten létét tagadó irányzatokkal szembeni különbségeire, és arra, miben nyújt többet mint bármilyen más vallás. Leírásában előtűnik, hogy a kereszténység abszolút vallás, ami azt jelenti, hogy Krisztusban benne van az üdvösség teljessége, attól függetlenül, hogy az egyes ember mennyit képes felfogni belőle vagy mennyire hajlandó ápolni az Istennel való kapcsolatot.
A könyv második részében a professzor a kereszténység jegyeivel, tulajdonságaival foglalkozik. A magyar szó görög eredetijéből levezetve tanítja, hogy a kereszténység lényege szerint Krisztus követése, mert Isten megismerése csakis Krisztusban nyilvánult meg a maga teljességében: Egyrészt Krisztus beszélte el a Szentháromság teljességét, másrészt Krisztus mint a Szentháromság egyik személye, biztosítéka is az Atya szeretetének az ember iránt. Az embert Isten szereti, és célt adott neki az életben, mely célt szabadságának köszönhetően azonnal el is tévesztett, így a bűn útjára lépett, de Isten szeretete még ebben az bűnös mivoltában sem hagyta magára, hanem előkészíŧette a megváltást Jézus Krisztus által.
A kereszténység örömhíre abban rejlik, hogy a természetvallásokkal vagy a materialista önmegváltás tanával szemben, hogy a keresztény ember tudja mit várhat Istentől: Ő maga gondoskodik az ember megváltásáról, mégpedig Fiának végletekig engedelmes kereszthalála és feltámadásával.
A könyv harmadik része a kereszténység tartalmával foglalkozik. Ebben benne foglaltatik Krisztus megváltó működése, ami nem történelmi emlék, hanem máig ható élő valóság. A keresztény ember a Krisztusba vetett hitet az egyház szervezetiségén keresztül éli meg, annak szentségi mivoltával és szabályrendszerével együtt. Azaz a szertartások és egyházi imádságok szükségesek az személyes hit kifejezéséhez. A földi küzdő egyház a megdicsőült egyház szentjeivel egységet alkot, akik Krisztus fősége alatt közbenjárnak az e világon élőkért. Az egyház feladata, hogy a világba elvigye az evangélium örömhírét, ugyanakkor ez a feladat végtelennek tűnik az ember számára, mert a világ erősen ellenáll A vallás más elemeihez hasonlóan a szertartás is történelmi fejlődésen ment keresztül,
míg az Ószövetségből elindulva elérkezett az utolsó vacsora eseményéig, ahol Krisztus mint főpap jelent meg. Magukkal a szertartásokkal, és különösen a Szent Liturgiával kifejezzük Isten iránti hódolatunkat és egyúttal jellé válunk a világ számára, Krisztust hirdetjük általa. A keresztény embert több dolog is segíti keresztény élethivatásának teljesítésében. A megváltottság tudata, a keresztény időszemlélet, Krisztus mint az élet kenyere – mind azt segítik elő, hogy a keresztény ember kitartson hitének megélése mellett. Emellett a teológia feladata, hogy tisztázza a hit kérdéseit és kereső ember számára is válaszokat nyújtson.
A könyv utolsó részében a szerző az erkölcs és a szerzetesi erények vizeire evez. Az aszkézis (lemondás ) tematikájával kapcsolatban nem is annyira a szerzeteseket, mint inkább az átlagembert szólítja meg, hiszen még a családi együttéléshez is szükségesek bizonyos lemondások, amikre készülni, amiket gyakorolni szükséges.
A misztikával ugyanilyen módon foglalkozik. Habár leginkább a nagy szentek sajátjának tulajdonítanánk, a misztika adománya bizonyos mértékben mindnyájunkban benne rejlik. A keresztény ember az örökkévalóság szemszögéből nézi életének folyását. Ennek fényében átértékelődnek a korábban feltett kérdések. Maga Krisztus válaszolja meg ezeket, amikor velünk maradónak ígéri magát, és teljesíti is ígéretét.
Összességében azt láthatjuk, hogy Gál Ferenc professzor nagyon röviden és tömören, de azért minden fontos részletet figyelembe véve egységes vallásként mutatja be a kereszténységet. Elsősorban azokhoz szól ez a könyv, akik valamit ismernek már a kereszténységből, de vannak további kérdéseik. Azoknak azonban, akik nem rendelkeznek előismeretekkel, nehéz olvasmánynak ígérkezik. Ennek ellenére érdemes kézbe venni, mert ha az ember rászánja az idejét sok homály eloszlik a szeme előtt a kereszténységről, elsősorban mint katolikus vallásról.