(a képen a csepei zarándokok)
Miért van háború?
Miért van bennünk szorongás? Ha egymással találkozunk, rövidesen az Ukrajna keleti részén dúló háborúról beszélünk.
Mikor lesz vége?
Mit is tudnánk tenni?
Mi az a hatékony eszköz a kezünkben, amivel mi segíthetnénk, hogy elérkezzen a béke?
És számtalan kérdés..., amire nem találjuk a választ.
Keressük a választ, amelyet az őseink már évszázadokkal ezelőtt megtaláltak.
Tudták, ha békére vágynak, akkor oda és ahhoz kell menni, aki mellett béke van, és békét teremethet. Szekérre ültek évszázadokon keresztül, és napokig mentek, hogy békére találjanak. Ezt tettük 1999-ben először, és ezt tettünk most is, 2022-ben, két év "kényszerszünet" után: elindultunk gyalog zarándokolni a békéért.
Most nem csak úgy, hogy magamért, vagy a családon belüli békéért teszem ezt, hanem annak az országnak a békéjéért, amelynek határain belül szólnak a fegyverek, összedőlnek a házak, sírnak az anyák, féltik férjüket a feleségek, és apáikért sírnak a gyerekek.
Vitte magával a 200 zarándokot a nehézségek ellenére a remény, hogy a békesség Istene jóra fordítja népe sorsát.
Mentünk a hajnali hűs szellőben, mentünk a perzselő napon, a forró aszfalton - adj békét, Uram!
Mentünk, és csendben voltunk, s a néma sóhaj felszállt - adj békét, Uram!
Mentünk, és szállt az ének - adj békét, Uram!
S ha ez nem lett volna elég, akkor apáink útját járva, Máriapócson kértük édesanyánkat, erősítsen rá kérésünkre. S ahogy őseink megtalálták lelkük békéjét nála, úgy 2022-ben a mi kiáltásunkat, békéért való zarándoklatunkat is fogadja kedvesen, és adjon békét a világnak, Ukrajnának, és minden hozzá folyamodó népének!
