Beszélgetés Iván Gábor atyával
Néhány héttel ezelőtt boldoggá avattak egy 2006-ban, 15 éves korában elhunyt olasz fiút. Carlo Acutist a híradásokban az „Isten influenszere”, „cyber apostol” és „az internet védőszentje” megnevezésekkel egyaránt illetik, mert számítástechnikai ismereteit Isten szolgálatába állította: honlapot hozott létre plébániák számára, csodákról készített adatbázist, s az interneten is bátran hirdette istenhitét.
Bár hitünk gyakorlásában fontos tényező a templomban való jelenlét, Acutis példája, illetve a mögöttünk (s remélhetőleg nem újra előttünk) álló időszak a bezárt ajtajú templomokkal jól mutatja, hogy a világháló és a telekommunikációs eszközök az egyházi közösségek Facebook-oldalától az élő miseközvetítésekig sokféle módon nyújtanak segítséget, lehetőséget az evangelizálásban.
Néhány évvel ezelőtt a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerület berkein belül médiastúdió alakult. A gknet.org oldalon rendszeresen elérhetőek a kárpátaljai görögkatolikussággal kapcsolatos hírek, társoldalát, a Görögkatolikusnet nevet viselő Facebook oldalt pedig több mint ezren követik. A honlap létrehozóját és szerkesztőjét, Iván Gábor áldozópapot kérdeztem a médiastúdió tevékenységéről.
– Egy hároméves magyarországi kiküldetés után, 2015-ben költöztünk haza családommal, és kerültünk Gecsébe. Ekkor jött a lehetőség, hogy egy magyarországi állami pályázat forrásait felhasználva létrehozzunk egy médiastúdiót. A projektnek általános céljaként fogalmazódott meg a hívek tájékoztatása a kerület, az egyházmegye és a világegyház eseményeiről. Így készült el a kerület weboldala, indult el a fotóalbumok készítése, a cikkek megírása, később pedig azoknak a videóknak a gyártása, amelyeket a nézők a Youtube és a Facebook csatornáinkon megtekinthetnek.
– Gábor atya már korábban is gyakran vett kamerát a kezébe.
– A videofelvételek készítése még a magyarországi tartózkodásunkig nyúlik vissza, amikor a pácini egyházközség eseményeit örökítettem meg az Eichstättben folytatott teológiai tanulmányaim során szerzett tapasztalataim alapján. Ez akkor még igen kezdetleges körülmények között történt, legalábbis, ami a felszerelést, és visszatekintve, a szakmai ismereteket is illeti. Nem is annyira a műsorkészítés, mint inkább az események dokumentálása volt a fő cél. Ezzel a háttérrel kezdtem itthon is hasonló feladatba. Demkó Ferenc atya és esperesi kerület kezdeményezésére, valamint a Magyar Állam támogatásával végre megfelelő eszközök álltak rendelkezésre a kerületben ahhoz, hogy egyre jobb műsorok készülhessenek a saját stúdiónkban is.
– Kivel, kikkel dolgozik együtt?
– A leglátványosabban a TV21-gyel kapcsolatban látható az együttműködésünk. Volt már példa arra, hogy egyes bennünket érintő műsorok, amelyeket a csatorna leadott, teljes egészében a mi stúdiónkban készültek. A vallási műsorokért Kovács Géza a felelős, akivel a GISz Szent Margit programjával kapcsolatos videóüzenetének felvétele kapcsán találkoztam először. Később ő kereste meg kerületünket azzal, hogy az újonnan induló csatornán vallási műsorok is legyenek, ezeknek a műsoroknak pedig Marosi István atya mellett én lettem a másik felelőse
A TV21 háromhetente Szent Liturgiát is közvetít a templomainkból. Ott egy adott időkeret áll rendelkezésünkre, és ha a Liturgiánk tovább tartana, akkor a stúdiónk feladata, hogy úgy rövidítse a felvételt, hogy közben a szertartás méltósága és fénye ne sérüljön. Ezen kívül több alkalommal látni a HitÉlet című műsorban olyan felvételeket, amelyek nálunk készültek, és a televízió átvette őket. Ugyanakkor a kapcsolat fordítva is működik. Amikor olyan eseményünk van, ami sok ember számára lehet érdekes, bátran hívhatjuk a tv stábjait, hogy hírt adjanak rólunk.
A HitÉlet mellett szerepeltünk már a „Kommentár nélkül” rovatban és a napi hírekben is. A televízióra szakmai segítség tekintetében is lehet számítani. Amikor a kezdetleges körülményeket említettem, azt annak a tudásnak a fényében tettem, amit a tv-s kollégáktól szereztem a közvetítésekről, kamera-beállításokról, koncepcióbeli elvárásokról stb. Köszönet illeti érte Kovács Gézát, valamint Bereczky Tamást. Ők sokat segítettek abban, hogy a felvételeink inkább hasonlítsanak tv-hez méltó produkcióhoz, mint házi videókhoz.
A Pulzus FM-el is kapcsolatban állunk. Itt elsősorban a keddenként és szombatonként náluk elhangzó görögkatolikus prédikációk felvételében és szerkesztésében lehet segítségére a stúdió a papoknak. Nem olyan rég pedig az 52. Eucharisztikus Kongresszus számára is készítettünk videóüzenetet. Ebben Szabó Konstantin atya adott buzdítást a dédai görögkatolikus templomból.
– A felsorolás ezekkel még nem teljes…
– A médiastúdió anyagaiból legnagyobbrészt hírek szerepelnek a műsoron, de adtunk már ki hosszabb beszámolókat is egyes eseményekről. Emellett a Görögkatolikus Főiskolai Lelkészségnek besegítve készült már nálunk dokumentumfilm, ez utóbbit a tv is leadta. De időről-időre próbálkozunk valami újjal, kísérletezünk más műsorformátumokkal is. Ezek egyike a „Definíció szerint” című sorozat, amelyben röviden esik szó egyházi, azon belül is görögkatolikus kifejezések magyarázatáról.
– A Facebook csatornán beszélgetős műsora is van. Erről mit tudhatnak az olvasók?
– A beszélgetős műsort a feleségemmel, Marikával együtt készítjük. Már az ötlet is közösen látott napvilágot. Az eredeti koncepció szerint a nézők kérdései alapján boncolgatunk bizonyos témaköröket, de előfordul, hogy magunk is utánamegyünk egy témának, amit fontosnak gondolunk.
Azért olyan fontos ezekről a kérdésekről beszélni, mert sok mindenkiben megfogalmazódnak ugyan, de nem mindenki teszi fel őket hangosan, főleg, ha érintve is érzi magát. Ilyen indíttatásból beszéltünk az abortuszról, a babonák hiábavalóságáról vagy akár saját görögkatolikusságunk megéléséről. A műsorban névtelenül lehet kérdéseket feltenni az ott megadott email címen vagy az én személyes Facebook profilomon keresztül. A műsor jó fogadtatásra talált. Jelenleg 700-800 a hírek átlagos megtekintésszáma. A beszélgetős műsorunk ezzel szemben ennek a dupláját is elérte.
– A csatornát böngészve Carlo Acutis jutott eszembe… Mit gondol a fiú boldoggá avatásáról?
– Acutis az internetet használta az evangelizálás eszközéül. De az életének más területein is elöl járt Krisztus követésében. Az ő boldoggá avatása azért olyan nagy hír a világban, mert ránézésre csupán egy fiú volt farmerben, mégis olyan magas fokon élte meg Krisztus követését, hogy elnyerte az örök életet, és az egyház a boldogok közé sorolta. Példája azt mutatja, hogy a XXI. században is lehet szentként élni a világban és követni Krisztust. Mindenkinek megvan az a saját képessége, tulajdonsága, amivel hozzátehet valamit az evangélium hirdetéséhez. Carlonak az internet és a programozás volt ez. Hiszem, hogy az evangélium nem elavult tanítás egy megsárgult könyv lapjain, hanem olyan üzenet, ami valóban az életre, a boldog életre vezet. Ennek az üzenetnek pedig bármelyikünk lehet a továbbadója a maga módján.
A médiastúdiónak szintén van ilyen elhivatottsága, a tájékoztatás mellett a híveket Krisztus felé segíteni. Ezért készülnek a beszélgetős műsorok, ezért létezik az imádságos weboldalunk és más mellékprojektjeink anyaga. Azt, hogy hány emberben sikerül a hitet előmozdítanunk, nem tudjuk, és talán nem is ez a fontos. Az igazán lényeges az, mindnyájan feladatot kaptunk az evangélium hirdetésére, és ezt a feladatot saját képességeink szerint fogjuk teljesíteni, ki-ki a maga módján, hogy munkánk által másoknak is üdvösségére lehessünk.
Espán Rita