Antalóci tábor v1

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Hivatal szervezésében idén is megszervezésre és lebonyolításra került az antalóci görögkatolikus nyári tábor.

 

Legfőbb célja 2001-es létrehozása óta, hogy élményekkel,ismeretekkel gazdagítsa, jutalmazza az esperesi kerület elsőáldozás előtt álló vagy az elsőáldozás szentségében első ízben csak nemrég részesült fiataljait, hogy azok közben megtapasztalhassák, milyen egy közösség fontos és egyenjogú tagjának lenni úgy, hogy abban mindannyian egymással és egymásért dolgoznak. A szervezők az idén is igyekeztek a lehető legsokszínűbb feladatokkal készülni a táborozók számára, hogy azok testi, lelki és szellemi javakkal egyaránt gazdagodjanak. Mindezek mellett a bűnbánati esten volt lehetőségük gyónásra, másnap áldozásra is azoknak, akik már elsőáldoztak. A kézművesnapon alkotói szellemüket, a futball és röplabdaversenyen pedig ügyességüket is megcsillogtathatták a táborozók. A játékok, vetélkedők, fürdőzés mellett egy egész napos kiránduláson vezethették le megmaradt energiájukat a fiatalok. A tábor megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta!