Történelmi eseménynek lehettek tanúi a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tanárai, diákjai és mindazok a vendégek, akik az intézmény tanévnyitó ünnepségére látogattak el.
Felszentelése utáni első látogatását tette ugyanis Karácsfalván egyházmegyénk főpásztora, Macapula Tódor püspök. A főpásztor azért érkezett az iskola kollégiumába, hogy a Beregszászi Esperesi Kerület papjainak részévételével ünnepélyesen celebrálja a líceum tanévnyitó ünnepségének Szent Liturgiáját.
A püspök atya papok és diákok kíséretében vonult be az intézmény tornatermébe, ahol a templomi felújítások miatt a liturgikus teret előkészítették. Ünnepi beszédében Tódor püspök kiemelte azt az isteni ajándékot, amelyért a Kárpátalján élők hálásak lehetnek a háborús időszakban. Itt ugyanis a gyerekek továbbra is jelenléti oktatási formában tanulhatnak. A diákok figyelmét kiemelten felhívta arra, hogy a tanulás, az ismeretek bővítése olyan feladat, amelyre maga Isten hívta meg az embert a teremtésben. Az ünnepi Liturgia végén Tódor püspök imádkozott a tanévüket megkezdő gyermekekért, majd szenteltvízzel hintette meg a megjelenteket. A tanévnyitó ezután beszédekkel és szavalattal folytatódott, az intézmény igazgatónője pedig hivatalosan is megnyitotta a 2024-25-ös tanévet. Az ünnepség végén főpásztorunk közös ebéd keretében beszélgethetett egyházmegyénk megjelent papjaival, illetve az intézmény tanári karával.