„Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” (Iz, 40, 29-31)
Krisztusban kedves Testvérek!
Megkezdjük a nagyböjt szent idejét. Ez a negyven napos út lehetőséget ad nekünk a lelki zarándoklatra, hasonlóan ahhoz, ahogyan Izrael népe átkelt a sivatagon, amikor elindult az Ígéret földje felé. Ők a Sínai-sivatagon keltek át, mi pedig a saját, személyes sivatagunkon, a nehéz háborús idők sivatagán, ahol lehetőséget kapunk arra, hogy megújítsuk lelki erőinket a folytatódó küzdelemhez, megszabaduljunk attól, ami eltávolít minket Istentől, és összpontosítsunk a legfontosabbra - lelkünk üdvösségére. A böjt lehetőséget ad a változásra, hogy szakítsunk az „óemberrel”, aki megfáradt, akit a mindennapi nehézségek kimerítenek, és kezdjünk olyan életet, amelyben szívünk megújul Isten kegyelmének segítségével, megtaláljuk a reményt és az értelmet, hogy tovább éljünk és küzdjünk.
Az egyház három fő eszközt ad nekünk a húsvéthoz vezető úton:
- Isten Igéjének figyelmes hallgatását, amely a sivatagban szól hozzánk és oázist teremt az életünkben;
- a bűnbánatot, a böjtöt és az alamizsnálkodást, mint a felebarátunknak nyújtott nagylelkű segítség intenzívebb gyakorlását;
- és mindenekelőtt az imádságot, különösen az Eucharisztiát, mint keresztény életünk forrását és csúcspontját.
De leginkább arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy hallgassátok Isten szavát, mert erre hív minket pápánk, XVI. Leó, aki első nagyböjti üzenetében így szól:
„Ebben az évben elsősorban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos teret adni Isten szavának azáltal, hogy hallgatjuk, mert a hallgatásra való készség az első jel, amely kifejezi a vágyat, hogy kapcsolatba lépjünk a másikkal (...) Isten szavának hallgatása a liturgiában megtanít minket a valóság igazabb meghallgatására: a személyes és társadalmi életünkben felcsendülő sok hang közül a Szentírás tesz képessé arra, hogy felismerjük azt a hangot, amely a szenvedésből és az igazságtalanságból fakad, és hogy az ne maradjon megválaszolatlanul” (XVI. Leó pápa. Nagyböjti üzenet 2026).
A nagyböjt azt is jelenti, hogy belső csendet teremtünk, hogy meghalljuk Isten hangját, amely áttör a mindennapi gondjainkon, és emlékeztet bennünket arra, hogy gyengeségeink és korlátaink ellenére az Úr megújítja életutunkat.
Az első lépés a megtérés felé, amelyet az Úr elvár tőlünk a nagyböjtben, a hitünk megtisztítása. Ezt gyakran gyengíti és elhomályosítja a bűn, amely rátapad lelkünkre, és elsötétíti lelki szemeinket. A keresztség szentségén keresztül az Úr képessé tett minket arra, hogy meglássuk az Ő nagyságának és szeretetének titkát. A gyónás szentségén keresztül, amelyre minden hívőt felhívunk a nagyböjt idején, az Úr meggyógyítja sebeinket és megújítja erőnket a keresztény erényekért folytatott küzdelemben. A nagyböjti megtérésnek el kell vezetnie minket hitünk megtisztításához és annak örömteli és buzgó tanúságtételéhez. Csak így, szilárdan egyesülve az Úrral, tudjuk legyőzni azokat a kísértéseket, amelyekkel a gonosz el akar távolítani minket az igazságtól, az igazságosságtól és a reménytől, amely csak Tőle származik.
Ebben az értelemben Ferenc pápa így írt:
„A nagyböjt a megtisztulás és a felszabadulás fürdőjébe merít minket; segíteni akar abban, hogy levegyük az összes „sminket”, mindazt, amivel magunkat díszítjük, hogy tisztességesebbnek, jobbnak tűnjünk, mint amilyenek valójában vagyunk. Visszatérni a szívünkhöz azt jelenti, hogy visszatérünk valódi „énünkhöz”, és úgy mutatjuk be, amilyen valójában: meztelenül és egyszerűen Isten előtt.” (2024. nagyszerda).
Visszatérni Istenhez, új módon megérteni önmagunkat és életünk értelmét: ez az, amit a megtérés jelent. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk Isten kezdeményezését, aki szeret minket és várja, hogy kilépjünk a bűn megszokottságából, amelyben élünk.
Amikor Ukrajna továbbra is a háború fájdalmas megpróbáltatásait éli át, nem hallgathatunk a szenvedésekről és áldozatokról, amelyeket nap mint nap látunk magunk körül. Mint püspökök és lelkipásztorok, szeretnénk biztosítani lelki közelségünket minden védelmezőnknek, akik az első vonalban állnak, életüket kockáztatva népünk szabadságáért és méltóságáért, valamint minden sebesültnek, fogságban tartottnak, belső menekültnek és azoknak a családoknak, akik elvesztették legkedvesebbjeiket. Minden könnyük, minden sebük és minden áldozatuk jelen van Isten és az Egyház előtt. Imádságban visszük őket a Magasságos trónja elé, a liturgiában, a mindennapi emlékezésben és az irgalmasság cselekedeteiben, amelyeket egyházmegyénk a ti nagylelkűségetek és támogatásotok révén valósít meg.
Ebben az évben, amelyet egyházmegyénkben a Család Évének szentelünk, arra törekszünk, hogy olyan Egyház legyünk, amely Isten nagy családjaként és egyben családegyházak közösségeként együtt zarándokol. Meghívunk mindenkit, hogy éljék meg ezt a nagyböjtöt a Szentlélekben, aki családjainkban a szeretet, a kölcsönös megbocsátás és a hűség tanúságát ébreszti, másokat pedig arra hív, hogy megismerjék, megszeressék és kövessék Jézus Krisztust. Kísérjük az Urat, mint tanítványok, imádsággal és kölcsönös önfeláldozással otthonainkban a Jeruzsálembe vezető úton, hogy osztozva szenvedéseiben és keresztjében a családi élet mindennapi megpróbáltatásai között, együtt örülhessünk győzedelmes feltámadásának!
Imádsággal és áldással:
† Tódor
megyéspüspök
† Nílus
segédpüspök
