BeganyiBibliaiNapok22

A hittanos gyerekek számára 2022. június 26-29. között egyházközségünk bibliai témájú hittanos napokat szervezett.

A programok az iskolában, az iskolaudvaron, illetve a templomban kerültek megvalósításra. A szervezést egy papnövendékek és fiatal főiskolások vállalták, de a lebonyolításban a helyi ifjúsági hittancsoport tagjai is sokat segítettek.

A programon a nagybégányiak mellett a dédai hittanosok is részt vettek, így összességében naponta 30-40 résztvevőnk volt.

A hét folyamán négy bibliai történetekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, de fontosnak tartottuk a játékos vetélkedést is. Versenyeken is kipróbálhatták magukat a résztvevők, jeleskedhettek ügyességben, együttműködésben és szellemi vetélkedőkben is, így ki-ki megtalálta a maga kedvelt területét. A tanulás és a játék mellett nem maradtak el a közös imádság, éneklés, táncok, kézműveskedés sem.

A program utolsó napján a gyerekek a hét folyamán összegyűjtött „krajcárokból” édességet, tanszereket, játékokat vásárolhattak.

Programunk megvalósulását a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatta.

 

Partnereink és támogatóink

bga alap logo2023megvalosult2023kulugyministeriumemet logo

21 UngvárSztojkaliceummunkacs eparchgorogkor giszPulzus FM 92.1