Csomaigereknap2023

A gyermeknap ünneplése a beregszászi járási Tiszacsomán már több mint húszéves múltra nyúlik vissza.

A háború kitörése előtt alig ezer főt számláló településen mindig nagy hangsúlyt fektettek a közösséget összekötő, azt építő jellegű programokra. Két évvel ezelőtt a helyi szervezetek példaértékű összefogásának köszönhetően – a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések enyhítésével – a falu apraját-nagyját megszólító gyermeknapot sikerült lebonyolítani. Hasonló összefogás történt idén is, amikor első alkalommal pünkösd ünnepéhez kapcsolódva szerveztek hazaváró családi napot pünkösdhétfőn a helyi görögkatolikus templom udvarán.

gyereknapmise2023

Az alkalom szent liturgiával kezdődött, amelyet Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének püspöki helynöke celebrált, majd ünnepi körmenettel folytatódott, melyben népviseletbe öltözött fiatalok vitték a templomi zászlókat.

Az egyházban a pünkösdnek különleges helye van, hiszen az ünnepet az egyház születésnapjának is tartják – fogalmazott Demkó Ferenc püspöki helynök, majd elmondta: „Az egyház a közösségnek a helye, ahol az ember megéli azt, hogy ő valahová tartozik. Az embernek jó valahová tartozni. Itt az összetartozásról beszélhetünk, hiszen ez az első alkalom az utóbbi években, amikor teljes összefogással szervezték meg e rendezvényt. Mintegy hatvan gyermek van jelenleg a faluban, ami nem sok, de azt hiszem, nem szabad elcsüggednünk.”

Az idei pünkösd a tiszacsomai görögkatolikus hívek számára még egy szempontból emlékezetes marad, ugyanis két év után 16 fiatal részesült először az Eucharisztia szentségében.

A családi nap megszervezése közös ügy volt a faluban, melyből aki csak tehette, kivette a részét. Kovács Szvitlána, Tiszacsoma elöljárója kiemelte a helyi szervezetek együttműködésének fontosságát, s mint mondta: „Ha rendezvényekről van szó, akkor mindenki odateszi magát. Kiemelten így van ez a közösségmegtartó alkalmak esetében.” A mostani alkalom lebonyolításához a település szervezetein túl a KárpátHáz Civil Szervezet is csatlakozott.

Reskó-Papp Angéla, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője évtizedek óta szívügyének tekinti a magyar kultúra, a magyar hagyományok megismertetését, átadását és megszerettetését a fiatalokkal. Elmondta: az, hogy a gyerekek csodaszép népviseletben szavalhattak a rendezvényen, egy nyertes pályázatnak köszönhető: „A Csoóri Sándor Alapnál pályáztunk, s a viselet, melyet ma is a gyerekeken láthatunk, igazán értékesnek számítanak, hiszen ez a mi helyi viseletünk, azt varrattuk meg szakemberekkel együttműködve.”

A hagyományőrző csoport részt vesz a néptáncegyüttesek szakmai fejlődése érdekében létrehozott mentorprogramban is, melynek keretében a Magyarországról érkezett néptáncpedagógusok néptáncokat és népdalokat tanítanak a gyerekeknek.

„A hagyományőrző csoportunk elnevezése, a Bokréta is azt jelzi, hogy egy csoportba fogjuk azokat a fiatalokat, akik szabadidejükben szívesen látogatják a szakköreinket, ahol megismerik a magyar kultúrát, elsajátítják és továbbviszik népi hagyományainkat” – fűzte hozzá Reskó-Papp Angéla.

gyereknapfoci2023

A rendezvényre ellátogató családok számára számos lehetőség adódott, hogy jól érezzék magukat: volt körhinta, ugrálóvár, trambulin, arcfestés és különböző kézműves-foglalkozások, valamint kispályás focitorna és ügyességi játékok is. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett családi napra nemcsak a Tiszacsomán élőket, hanem azokat is várták, akik a községből származnak, így összesen több mint kétszáz fő részvételével telt a délután.

(CsA/Kárpátalja hetilap)

Fotók: A Csomai Görögkatolikus Egyházközség Facebook oldala

 

 

Partnereink és támogatóink

bga alap logo2023megvalosult2023kulugyministeriumemet logo

21 UngvárSztojkaliceummunkacs eparchgorogkor giszPulzus FM 92.1