01 v1

A Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) július 2–5. között 28. alkalommal rendezte meg a Megmaradni Ifjúsági Találkozót a kis korosztály (14–16 évesek) számára.

A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület 120 fiatalja négy napot tölthetett el Karácsfalván a Sztojka-líceumban változatos programok között.

A vasárnap délutáni megérkezést követően a fiatalok közös imádsággal, Paraklisszal nyitották meg a találkozót, majd vacsorával és játékos ismerkedéssel folyatódott a program.

Másnap a szórakozás jegyében a résztvevők ellátogattak a nagyszőlősi Fekete-hegy fürdőbe, a Kaptár vállalkozás szervezésében kipróbálhatták a lézerharcot és a buborékfocit, valamint részt vehettek a Szeress és tedd a jót! csapatának kézműves foglalkozásán is.

Este Akathisztoszt végeztek, majd játékkal, beszélgetéssel töltötték el a késői órákat.

A találkozó harmadik napjának délelőttjén a lelki feltöltődés került előtérbe. Pősze Gergely görögkatolikus áldozópappal a bizalom témáját járták körül a fiatalok előadások és játék formájában.

Az ebédet követően a hat csoportra osztott résztvevők sorjátékon vettek részt, később pedig a Sodró együttes tartott számunkra táncházat.

A vacsora után ismét a lelki megújulásé volt a főszerep. Imádságként Vecsernyét végeztek a jelenlévők, valamint lehetőség volt a szentgyónás elvégzésére is. Az este gitáros énekléssel, beszélgetéssel ért véget.
Fotók: Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet

A találkozó utolsó napján Lődár Jenő görögkatolikus áldozópap, a GISZ elnöke szólt a fiatalokhoz a Fórumon, majd szent liturgiában adtak hálát a négynapos együttlétért.

Az ebédet követően mindenki hazatért a saját egyházközségébe.

Ezzel még korántsem ért véget a Megmaradni Ifjúsági Találkozó, hiszen július 12–15. között a tinik (12–13 évesek) találkozhatnak a GISZ szervezésében Tiszapéterfalván, augusztus 20-tól 23-ig pedig a nagy korosztály (16 év felettiek) tölt el néhány napot Máriapócson.

Az ifjúsági szervezet találkozói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma