Csomai templom

Államalapító királyunk, Szent István ünnepén búcsút tartottak Tiszacsomán a helyi görögkatolikus templomban, melyben az apostolkirály ereklyéjét őrzik.

Emellett kiállították a templomban a szent korona másolatát.

Az ünnepi szertartásra a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület számos egyházközségéből érkeztek zarándokok. A szent liturgián a kerület papsága mellett részt vett Ihor Vozniak érsek metropolita és Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye apostoli adminisztrátora is.

Ihor érsek Szent István életének egyes szakaszain keresztül arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az apostolkirály nemcsak az államalapítással járó harcot harcolta meg, hanem a saját küzdelmeit is megvívta.

A szent liturgia végén megáldották az idei első kenyeret, melyet aztán a zarándokok között szétosztottak.

A szertartást követően a papság és a hívek átvonultak a Tiszacsomai Honfoglalás Emlékparkba, ahol megemlékezéssel és fesztivállal méltatták az augusztus 20-ai ünnepet.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma